3

Sziasztok! 

Szeretnénk elnézést kérni a majdnem két hónap kimaradásért, ezúttal az én - S. - saram, hogy ennyi ideig nem került friss rész a blogra. 

Tele vagyunk ötletekkel, gyakorlatilag a második évadig teljesen végigvezettük a cselekményszálat, és alig várjuk, hogy írhassuk az izgalmasabb részeket, illetve a híres-nevezetes következő évadot, amely teljesen más lesz, mint a sorozat negyedik évada.

A fejezet végén lesz egy apró betűs magyarázat, megjegyzés, hogy érthető legyen a fejezet utolsó két szava. 

Reméljük tetszik a harmadik fejezet!

Xx, Sophie

        ________________________________________________________________________

Elastic Heart

Allison élesen szívja be a levegőt, nem gondolta volna, hogy ilyen lesz az, hogy elveszti a fejét. Csak bámul maga elé egy ideig, aztán észreveszi a zaj forrását. Édesapja, Chris kopogtat az ablakon, arcán pedig a megnyugvás  térképezhető fel, míg szemeiben a parázs több ezer szikrája pattan, a csodálatos, hatalmas, jég-kék szempár most tombol, akár a tenger, s talán egy árnyalattattal sötétebb színekben pompázik.

A porcelánbőrű lány kiszáll a szürke járgányból, majd édesapjával egy ideig farkas-szemet néz, míg le nem esik neki a tantusz. Őt kereste. Ezalatt pedig ő itt kinn a hidegben aludt a kocsiban.

- Én, csak, csak – mentegetőzik a lány, s érzi, hogy a sírás keríti őt hatalmába, és mindjárt elerednek a könnyei. De mi okból kezdene most el itt helyben sírni? Miért kezdene el könnyeket ontani azért, mert kijött a természet lágy ölére pihenni? Hisz képes magára vigyázni, ha képes farkasokkal „futni” nap, mint nap, akkor bármit, vagy bárkit képes legyőzni. De most az egyszer gyengének érzi magát, most az egyszer retteg, fél. Lehet a Stiles-szal történetek zaklatták fel ennyire, de nem tudja  az érzést hova tenni, még soha nem érzett ilyesmit ezelőtt. Bár soha nem is gondolta volna, hogy majd egyszer egy Alfa lesz élete szerelme, legjobb barátnője pedig egy Banshee. Ő nem szerette volna ezt az életet, csak normális szeretett volna lenni, olyan mint a többi lány. Hisz normálisnak lenni nem olyan szörnyű, igaz? A normális az jó dolog, a maga módján. De, ha most valaki megkérdezné tőle hogy szeretné-e visszacsinálni a dolgokat, határozottan azt mondaná, hogy nem.

- Jól vagy, kicsim? – kérdezi tőle Chris, kinek szemeiből már megnyugvás, s hatalmas együttérzés villan. Tudja, hogy min megy keresztül Allison, és már csak ő maradt neki. Ő az egyetlen egy kincse, ő volt az kiért minden egyes nap felkel, s folytatja tovább a kimerítő edzéseket, pedig már ő sem a régi. Victoria halála viselte meg őt a legjobban, hisz kitéptek a szívéből egy óriási darabot, s már csak az ő kicsi lánykája maradt, kire roppantmód büszke.

Allison bólint, majd édesapjához bújik, aki lány homlokára nyomott egy meleg, érzelemmel teli csókot. Allisonnak pedig fogalma sincs, apja mennyire retteg, hogy végül őt is elveszíti. 

****

Allison hatalmas ajtócsapódásra ébred, szemei kipattannak, s az első pillanatra képtelen azonosítani mi is történik körülötte. Aztán az éles napfényben megpillantja a napfényben csillogó göndör fürtöket, s egyből tudatosul benne hogy a kis vörösbegy magasodik előtte.

– Lydia, mit keresel itt ilyen korán? – szinte mormogja, s szemeit kezdi el dörzsölni, mint egy újszülött kisbaba. Egy egyszerű kék póló takarja testét, alatta rövid shorttal, míg a barátnője – mint mindig, most is - csodálatosan néz ki.

- Édesem, tizenegy óra van jelen pillanatban, illetve, ha pontosak akarunk lenni, tíz ötvenhat - néz le a lányra kinek szemei kipattannak, majd akár egy tigris leveti magát az ágyról, és az épp kezébe akadó ruhákat kezdi el magára kapdosni, melyet barátnője hatalmas pupillákkal követ.

Kitárt karokkal néz rá a vörös hajú, apró termetű leány, mire Allison fájdalmasan kinyögi az iskola szót. Semmi kedve nincs hozzá, legszívesebben csak feküdne egész nap, és gondolkodna, de muszáj élnie az életet, muszáj valami elfoglaltságot találnia, mert különben teljesen begolyózik.

- Szombat van, és arra gondoltam ma egy kicsit kikapcsolódhatnánk. Tudod mostanában elég sok minden történt... – néz fel Lydia a nála egy fejjel magasabb gyönyörűségre, ki teljesen lesokkolva áll előtte azzal a tudattal, hogy szombat van, és nincs iskola.

- Ohh, és Allison ne feledd; Mosolyogj, valakit elvarázsolhatsz a mosolyoddal!

Allison elmosolyodik, bár ő, és Lydia is tudja, hogy az egyetlen, akit el akar varázsolni, azt már réges régen elvarázsolta.

A nap utolsó, erőtlen sugarai épp, hogy csak bekukucskálnak a lehúzott redőnyön, mikor Adison mindent összekészítve öltözködni kezd. Megropogtatja kezének csontjait, és feszülős, fekete bőrnadrágot húz, mellé pedig egy egyszerű, fehér felsőt. Kését hangtalanul a cipőjébe tolja, és minden nyom nélkül kisétál a szobájából. Csendben suhan le a lépcsőn, mintha ott sem lett volna, gyorsan végzett a teendőivel, nem beszél a Calaverákkal, hogy elmegy, nem kérdezgetik mikor érkezik vissza, nem szabnak határokat. Araya a szoba távoli sarkából, felszegett állal nézi, ahogy nevelt lánya távozik, látja az elszántságot a szemébe, melyet ő ültetett be. Nem akadályozza meg őt a céljaiban, még akkor sem, ha az gyilkosság.

Araya az ablakból nézi, ahogy Adison felpattan motorjára és felveszi a sisakját. Nem aggódik a lányért, tudja, hogy jól van nevelve, hogy visz magával fegyvert, ezért nincs szüksége anyai beszédre. Adison teljesen szabad, azt tesz, amire vágyik. Ő pedig arra vágyik, hogy beszéljen a szellemmel, akitől mindenki retteg. Hogy szövetséget kössön vele.

Adison gondolatai összekuszálódnaknak, próbál felkészülni arra, hogy mire készül. A Gonosz egy kávézót választott ki helyszínül, hogy még izgalmasabbá tegye a játékot. Hogy üljenek ott, akár csak egy randizó pár. Izgatja a gondolat, hogy kávét kortyolgatva fog beszélgetni egy több száz, talán ezer éves szellemmel, aki kívülről egy tinédzsernek tűnik. Bárki feléjük pillant, egyikőjük sem fogja tudni, hogy valójában egy gonosz róka, és egy bosszúra éhes lány épp azt tervezgetik, hogyan öljék meg az utóbbi testvérét.

Adison halványan elmosolyodik, a motor felbőg, ő pedig megindul az úton a koraesti fényben, és gyenge ködben. Hosszú út áll előtte, de alig várja, hogy Beacon Hillsbe érjen.

Alig hallja az útját végigkísérő hangokat, annyira gondolataiba réved. A táblák azt mutatják, hogy egyre közelebb kerül a céljához, a Beacon Hills felirat mellett egyre csökken a kilómétereket jelző számozás, Adison pedig egyre izgatottabbá válik, és egyáltalán nem érzi magát fáradtnak.  Egy benzinkútnál tankolás után megivott egy kávét, és ez tökéletesen elég volt ahhoz, hogy ne kelljen még egyszer megállnia. Tökéletesen frissnek érezte magát huszonhét óra vezetés után is, mert csak a célja vezérelte.

Bekanyarodik a megfelelő útra, és felbukkannak előtte a képekről ismerős helyek.

A nap ismét lemenőben van, narancssárgára színezve az eget, és meleg színárnyalatokba bújtatva az utakat és épületeket. Adison vörös, csillogó motorja leparkol a kávéház előtt, leveszi sisakját, és hátrasöpri hosszú fürtjeit. Lepattan a járművéről, és kiropogtatja az úttól beállt hátát. Felveszi pókerarcát, halvány porcelánbőrét megvilágítja a nap erőtlen sugara, ezzel magára hívva néhány helyi srác figyelmét. Nézik, csodálják a gyönyörű lányt, de egyiküknek sem tűnik fel a hasonlóság közte, és  Allison Argent között.

Adison figyelmen kívül hagyva a rá szegeződő szempárokat, felvonja állát, és magabiztosan felsétál a kávézó lépcsőfokain, és benyit. Néhány ember kávézgat és beszélget az asztaloknál, körülnéz. A Stiles bőrébe bújt Gonosz egyelőre nincs a szobában, de megtalálja az asztalt, ami egyértelműen nekik van teremtve. Sarokasztal, takarásban. Sötétvörös lámpa ég a fejük felett, ezzel kicsit elvontabb hangulatot adva az asztalnak. Démonian elvigyorodik, és odasétál. Végigsimít a fán, majd beül a fotelbe. Vár.

A pincérnő beakadt vigyorral veszi fel a rendelést, Adison pedig anélkül, hogy az arcizmai a nőhöz hasonlóan rezdülnének, fekete kávét kér. A nő összevonja a szemöldökét, de nem szól. Egy gyönyörű kávézóban vannak, különlegesebbnélk különlegesebb kávék sokasága közül választhatna, de a lány fekete, erős kávét akar. Nem faggatja, talán egy kicsit a hideg rázza a lánytól.

Az ajtó csengője megszólal. Adison a szalvétatartóba gyömöszölt reklámokat olvasgatja, majd a magas alakot érezve felnéz. A karikás szemek között sötét, izzó íriszek figyelik őt, majd elmosolyodik, és mély, rekedt hangon felszólal:

- Berilo Rojo.

 ________________________________________________________________________

Berilo Rojo: A Vörös Berill (másnéven bixbit) nevezetű drágakő spanyol elnevezése. A világ 8. legdrágább köve, karátonként 10.000$ az ára. kép: BERILO ROJO.

Adison a hajának színe miatt kapta a Vörös Berill becenevet a Nogitsunétől, a spanyol nyelv pedig Adison Mexikói "származása" miatt van.